65

Nyelvészi alapelvével, vagyis hogy „minden úgy jó, ahogy az emberek mondják-írják”, mindeddig nem sikerült megbarátkoznom – de azért Nádasdy Ádám nagyon jó fej.

Isten éltesse!

Fotó: litera.hu

Még mindig van lellyebb

A Népszabadság címoldalán, legalább 16 pontos betűméret.

Ne hüéskedj, mert komoan veszik!

Sokszor volt már téma itt a Helyilegben az ly/j, például itt. Arra, hogy most megint megpendítsem, egy tegnap látott újságcikk késztetett.

Azt már régóta tapasztalhatjuk, hogy egy bizonyos szubkultúrában kifejezetten trendi a fenti dilemma áthidalása oly módon, hogy a kétséges betűt egyszerűen kihagyják, ilyenformán: ien, meik, mien, valamie stb. Ez nyilván állati jópofa és főleg nagyon eredeti, baj csak akkor van, ha a nyelvileg alulinformált olvasó azt hiszi, hogy ezeket tényleg így kell írni. Még nagyobb baj pedig akkor van, ha nem csak hülye posztok hülye kommentjeiben találkozik ezzel a jelenséggel a mit sem sejtő szövegfogyasztó, hanem a némi presztízst még mindig őrző Népszabadság hasábjain. Ahogy tegnap, amikor egy cikkben kétszer is (tehát nem véletlenül) így szerepel: estélyiét (estélyijét helyett). A két mondatrészlet: „... mindenki megcsodálhatta ... burgundi színű* estélyiét” és „... emlékezetesnek tartja Julia Roberts ... Valentino-estélyiét is”.

Tudom, hogy a helyesírás egyre inkább csak felesleges luxus, megvetendő grammar nazik homokozója, úri huncutság (illetve dehogy: az urak tudnak a legkevésbé helyesírni – lásd ennek a blognak rengeteg posztját Schmitt-től a Nenyiig és a törvényszövegekig), de azért mégiscsak jó lenne, ha megállna végre vagy legalább lassulna ez a rapid hanyatlás.

* Hogy a burgundiszínűt egybe kellett volna írni, az ezen a szinten szóra sem érdemes.

Újmódi történet

Tegnap láttam-hallottam A tét című műsort.
A videón látható 25:52 és 27:10 közötti bő egy perc alatt (amelyből a műsorvezető is kb. húsz másodpercnyit beszélt) Gerő András hétszer mondta ki a történet szót – egyetlenegyszer sem abban az értelemben, amit a történet jelent, vagyishogy elbeszélés, mese, adoma, sztori, beszámoló, história, történelem stb.
Újabban nagy divatba jött ez a szó-dzsolidzsóker, amelyet ebben a beszélgetésben nagyjából a dolog, ügy, feladat, helyzet, elképzelés, terv szavak helyett használt minduntalan a történész.

Mások más összefüggésekben élnek vele számolatlanul. Mondhatnák azt is, hogy izé, akármi, hogyishívják – de ezt a „történet”-et valahogy elegánsabbnak érzik, pedig pontosan ugyanazt a gondolkodni restséget mutatja.

Nem nagy dolog, tudom, és mondhatni: bár ez lenne a legnagyobb bajunk – de mégiscsak lehangoló ez az igénytelenség.