2013. február 4.

Reveláns in fraglanti


Az idegen szavak téves használatáról, jelentésük keveréséről vagy egyszerűen a tudatlanság okozta hibás formájukról már többször is szó esett itt a blogban, például a bioetanol, tolerancia, artikulálatlan helyett a bioetalon, tolarencia, artikulátlan szavakról itt, vagy a professor emeritus helyett professzor emirátus (!) használatáról itt
Most még néhány másik példát mutatok be, egy a napokban hallott szó apropóján.
Nemrég DVD-n is megjelent az 1972-ben készült kiváló dokumentumfilm, A határozat, és így megint elmosolyodhattunk (elég kesernyésen) a benne szereplő nagyon buta, de csupa önbizalom párttitkár többször is elhangzó szóleleményén: „Ez egy kontrax helyzet, elvtársak.” (Valami olyasmit akarhatott mondani szegény, hogy ellentmondásos, fonák, nem várt helyzet  – ám ő le akarta nyűgözni a műveltségével a beosztottjait, így sikerült a paradox, a kontraproduktív (és talán még a groteszk) szavakból előállítania a kontraxot. (Hogy innen kapta-e az ihletet Dicső Gábor, amikor nevet adott a gigacégének, azt nem tudom, de tény, hogy ezáltal közismertté vált ez a szó – az eredete pedig homályba veszett.)
Kevésbé nagy karriert befutó, de nemritkán hallható, jellegzetes szótévesztések: reveláns, pitináer, prularizmus, in fraglanti (releváns, pitiáner, pluralizmus, in flagranti helyett).
Személyes kedvencem a tankáta, amelyet a toccata és a kantáta szóból mixelt egy zenei jártasságát fitogtató ismerősöm.
És most az elején említett minapi élmény. A múlt héten egy rádióműsorban hangzott el: endlózung. (Endlösung helyett természetesen.) Nem feltételezem, hogy tudatlanságból, sokkal valószínűbb, hogy véletlen volt, de akkor is nagyon kínos.

5 megjegyzés:

  1. hülye kifejezés a nyelvtannáci...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valóban az. Ezt szokták mondani rám. (Igaz, hogy többnyire angolul: grammar nazi.)

      Törlés
  2. "a benne szereplő nagyon buta, de csupa önbizalom párttitkár"

    Ez az ember -- veled éles ellentétben, ha ezt látod benne, mert párttitkár és rosszul mond egy idegen szót -- egyáltalán nem buta, csak vonalas. A mai vezetők sokkal korlátoltabbak, és noha talán nem mondanak olyat, hogy "kontrax", beszélni, fogalmazni alig tudnak. Estélyi elvtárs még szépen és értelmesen beszél magyarul, ami pedig a nyelvi fejtegetésedet illeti, a "kontrax"-ot nem a felsorolt szavakból keverte le, hanem a "komplex"-ből -- a szövegkörnyezet erre utal.

    A többi stimmel.

    VálaszTörlés
  3. Na még egyszer, az istenit az anyádnak:

    "a benne szereplő nagyon buta, de csupa önbizalom párttitkár"

    Ez az ember -- veled éles ellentétben, ha ezt látod benne, mert párttitkár és rosszul mond egy idegen szót -- egyáltalán nem buta, csak vonalas. A mai vezetők sokkal korlátoltabbak, és noha talán nem mondanak olyat, hogy "kontrax", beszélni, fogalmazni alig tudnak. Estélyi elvtárs még szépen és értelmesen beszél magyarul, ami pedig a nyelvi fejtegetésedet illeti, a "kontrax"-ot nem a felsorolt szavakból keverte le, hanem a "komplex"-ből -- a szövegkörnyezet erre utal.

    A többi stimmel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Névtelen,

      köszönöm színvonalas hozzászólásait.

      Üdvözlettel:
      de

      Törlés

Free counter and web stats