2010. november 12.

Schmitt Pál Szent Pált értelmez, avagy az érzelemrokonító forraszték esete az oktrojált tollvonással

Mottó:
A stílus helyessége a gondolat helyessége. A stílus elárulja a gondolat egészségét vagy betegségét. A stílus testhezálló ruhája a gondolatnak s a test semmi fogyatkozását sem takarhatja el. Minden rossz mondat törött ablak, melyen át egy rossz gondolatra látni.
(Babits)


Egyszer megszámoltam a híres-neves Nenyiben szereplő hibákat - most is valami ilyesmire támadt kedvem, amikor elkezdtem olvasni Schmitt Pálnak és az ő hivatalának az alkotmány-előkészítő bizottság elnökéhez benyújtott Javaslatok című opusát, mert már a kísérőlevél alig másfél tucatnyi sorában 29* hibát találtam.
Íme: A főszöveg olvastán aztán feladtam - a feladat nagysága visszariasztott. A primitív helyesírási hibák tömkelege mellett ugyanis elemi nyelvtani, nyelvhelyességi lapszusoktól, tárgyi tévedésektől hemzseg a javaslat mind a harminc-egynéhány oldala, olyan mennyiségben és színvonalon, aminek láttán egy közepesen igényes általános iskolai tanár azonnal kivágná a nála ilyen produkcióval próbálkozó nebulót. Ép mondat csak ott található a szövegben, ahol valahonnan idéz (elütés persze ott is van számtalan).
Úgyhogy a mezei helyesírási és nyelvi hibák helyett inkább a hol mulatságos, hol szánalmas badarságok, értelmetlenségek közül fogok most párat bemutatni. (Természetesen betűhíven.)

"A kereszténység kialakulása Európában Pál apostol nevéhez fűződik, erről az újszövetség írásaiban tőle fennmaradt leveleiből és Lukács evangélista által megírt apostolok cselekedetei is tanúskodnak."
„Ennek hozományaként az emberi jogok olyan, mint sajtószabadság vallásszabadság érvényesülése is biztosítottá váltak.”
„Persze hozzájárult a katolikus egyház középkor végi válsága is, mely megreformálásra kényszerült.”
"A nyilvántartás feltételei legalább 100 személy megállapodása, az ügyintézési képviseleti szerv megválasztása, az alapítók nyilatkozata arról, hogy valóban hitelveket követnek vallásuk gyakorlása céljából történő szervezetről van szó."
„Az örök törvényen alapuló az emberi természettel is összhangban álló rend megvalósítása nem könnyű feladat, amennyiben Isten országával szemben áll a Sátán birodalma.”
„Az állam feladata olyan létfeltételek biztosítása, amelyek a polgárok céljait és így jólétét – is szolgálják. Az ilyen feltételek sajátos értelemben közjónak is tekinthető.”
„A történeti fejlődés első fontos állomása a Relum Novarum…”
(Hogy a Relum nem csak elütés, hanem tudatlanság, azt a következő oldali újabb említés bizonyítja, ahol szintén l-lel írja a Rerumot a szerző: „A későbbiekben a Relum Novarum 100. évfordulójától kezdve…”)
„Az egyház azért sem követhet el erőszakot, mert az egyházi hatalom nem tekinthető politikai értelembe vett hatalomnak.”
„A világi hatalom birtokosai hatalmukat Istentől kapták, hiszen az abszolutórium felett is Istennek van hatalma.”
(Erre a korszakos megállapításra, az egyetemi végbizonyítvány Istentől származtatására felhívnám Hoffmann Rózsa államtitkár asszony szíves figyelmét.)
"Szent Pál apostol rómaiakhoz írt levelének 13. fejezetében a következők olvashatók: »Minden lélek engedelmeskedjék a felső hatalmasságoknak: mert nincsen hatalmasság, hanem csak Istentől: és amely hatalmasságok vannak, az Istentől rendeltettek.« Ezen idézet értelmezése, hogy bármilyen létező hatalmasság csakis isteni eredetű lehet. Saját értelmezésemben ezen idézet azt is jelenti, hogy az alkotmányozó hatalom is Istentől való."
"Tanulmányom nagyjából ezt a gondolatmenetet követi, hozzáteszem azonban, hogy elképzelhető (ugyanezen felfogást elfogadva) egy olyan terminológiai elcsúsztatás is, miszerint az alaptörvényt alkotmánynak, az alkotmányt pedig alkotmányosságnak nevezzük. Az azonban mindkét esetben egyértelmű, hogy létezik a »legfelső írott jogszabály« fölött egy olyan norma, melyet egy oktrojált parlamenti tollvonással nem lehet egyszerűen félre tenni."
"Közösséget vállalva történelmi hőseinkkel és emlékezve hazánk történelmének dicső pillanataira, a Szent Korona tanra, mely már évszázadokkal ezelőtt magában testesítette meg a nemzeti önrendelkezés és a jogegyenlőség eszméjét."
"Mindennapi életritmusunk felgyorsulása, az elektronikus levelezés térhódítása a nyelvhasználat eszköz-jellegének kidomborodását eredményezi. Sokan vélik úgy, hogy az új kommunikációs formák valamilyen oknál fogva felmentést adnak az igényes és helyes fogalmazásmód, valamint a helyesírás szabályai alól. Ez a szemlélet a magyar nyelv halálos ítélete."

"Anyanyelvünk érzelemrokonító forrasztékot létesít magyar és magyar között, éljenek bármely pontján a világnak."
"A gyermekek alkotmányos alapjogainak elemzése két csapásirányba ágazhat."
"A honfitársai sikere kapcsán felbuzdult gyermekek nagyobb valószínűséggel kezdik elsajátítani egy sportág szépségeit, feleslegessé téve a kórházi kezeléseket egészséges életmódjuk okából."
"Az egészséges életmód előmozdítása, a betegségek elkerülése mellett a közösségi létforma egyik megelevenedése, az egymás iránti alázat és összetartás kovásza."

Mindez tehát abból az irományból való, amelyben ezt írja köztársaságunk elnöke: "A magyar nyelv óvása, ápolása alapvető nemzeti érdek."

* Mégsem 29, hanem 30. Mert most látom csak, hogy nem vettem észre egy hibát: a levél utolsó előtti sorában a névelő szerepel az helyett. (További javításokat örömmel fogadok.)

11 megjegyzés:

  1. nem akarom mentegetni ezt a szerencsétlent (nagyokat derültem magam is rajta), de a szomorú helyzet az, hogy forgattam már a kezemben (és néha nagyon-nagyon viszketett a tenyerem) olyan egyetemi jegyzeteket, tankönyveket, melyek helyesírási, mondatszerkesztési hibáktól hemzsegtek, ami mondat pedig nem volt hibás, javarészt vagy pl törvényszövegből Ctrl C - Ctrl V varázslattal került oda ahova, végül a maradék 'nettó szellemi termék' kb a Góbi-sivataggal vetélkedett sivárságban és semmitmondásban. Tanszékvezető, több tízéves egyetemi gyakorlattal rendelkező emberekről beszélek... SZÁNALOM!

    VálaszTörlés
  2. Igen, mindez valóban szánalmas.
    (Megjegyzem: a poszt elején azt a kidekorált levelet - a maga 30 hibájával - szintén egyetemi oktató írta. Igaz, hogy még csak adjunktus, de lesz ő is tanszékvezető, valószínűleg nem is sokára.)

    VálaszTörlés
  3. Kérem!
    Sikítson már valaki, akinek érettségije van s akire még elvárhatóan oda is figyelnek!
    A Professzorok Bathyányi körében, de talán még magában a Fideszben is kellene lennie ilyen személynek
    Hát, hová keveredtünk?!

    VálaszTörlés
  4. Valószínűleg akad ilyen ember, hiszen – igaz, hogy egy röpke hónappal a site-ra való felkerülése után, de mégiscsak – levették a bizottság oldaláról ezt a tömény szégyent.
    Nem tartozik a témához, de ha már szóba került, a filológiai hűség kedvéért rögzítsük (és hátha legközelebb róla ír esszét a polihisztor Sch. P.): Batthyány. Két t-vel és szó végi i nélkül.

    VálaszTörlés
  5. A szomorú,hogy a bíráló sem tudja helyesen írni Batthyány nevét.

    VálaszTörlés
  6. Több szinten kell reagálnom:

    1.Persze! Röstellem a pofám!
    És köszönöm a kijavítást!
    ÉN nem fogom elfelejteni, még amikor Köztársasági Elnök leszek, akkor sem.
    Ellentétben más köztársasági elnökökkel, akik láthatólag nem helyeznerk súlyt.

    2.Egy analógia: egy kisgyermeket egy pedofil bűnöző megerőszakol, minek utána a bősz atya nehezményezi, hogy a tettes az elkövetéskor nem volt szépen megborotválkozva.

    3.Differenciáljunk már egy kicsit,értelmiségiek!!!

    VálaszTörlés
  7. Nem tudom, miért csodálkoznak egyesek bizonyos jelenségeken. Magától értetődik, hogy releváns szakmai tapasztalat, sőt sokszor szakirányú végzettség nélküli, zömmel huszonéves "politikai munkatársak" nem képesek ennél többre.
    Bár nem zárható ki, hogy idővel majd belejönnek!

    VálaszTörlés
  8. Ha értelmes gondolkodás nem is, de a magyar nyelv elemi szintű használata még politikai munkatársaktól is elvárható lenne. Nyilván vannak is olyanok, akik erre képesek - de itt a kiválasztásnál ez nyilván nem volt szempont, kizárólag a megbízhatóság és a szervilizmus volt a fontos.

    VálaszTörlés
  9. Kedves de!
    Az eredeti levelet már sehol nem lehet megtalálni az interneten. Ezért szeretném megkérni egy szívességre, ugyanis óriási szükségem lenne a november 10. körüli verzióra az alkotmányjog házi dolgozatomhoz. Mivel az oldalon nem sikerült megtalálnom, hol tudnám felvenni a kapcsolatot Önnel, itt próbálkozom. Amennyiben Ön rendelkezik a teljes levéllel, szépen kérem, írjon egy választ itt az oldalon, ugyanis amíg nem muszáj, nem tenném ki nyilvános oldalra az e-mail címem. Előre is köszönöm!

    VálaszTörlés
  10. Kedves Névtelen!
    Az alkotmány-előkészítő bizottság site-járól már valóban régen levették az eredeti levelet, de a neten még fellelhető. Az én fenti bejegyzésem első bekezdésében található Javaslatok link is most már arra mutat - úgyhogy rákattintva elérhető -, de ide is írom az URL-t: http://hirszerzo.hu/doc/kozt_elnok.pdf

    Üdvözlettel:
    de

    VálaszTörlés
  11. Hálásan köszönöm, nagyon sokat segített ezzel.

    VálaszTörlés

Free counter and web stats