Egybe, külön, kötőjellel

A különírás, ill. egybeírás a nem kedvelt kategóriába tartozik a helyesíráson belül. Sokan úgy próbálják áthidalni a problémát, hogy biztos, ami biztos alapon kötőjelet tesznek a két szó közé, amikor nem tudnak dönteni.
Így jön létre egyrészt a lépésről-lépésre, háztól-házig, egytől-egyig, napról-napra, tudván-tudta, ember-ember hátán, fej-fej mellett, szemtől-szembe, szebbnél-szebb, várva-várt, amelyek mindegyikét külön kell írni - másrészt a tere-fere, mende-monda, csiga-biga, lim-lom, herce-hurca, amelyeket viszont egybe kell.
Az előbbiek azért írandók külön, mert vagy ugyanannak a szónak a különböző toldalékokkal ellátott változatai (pl. napról napra, várva várt), vagy névutós szóismétlések tagjai (pl. fej fej mellett) - az utóbbiak pedig azért egybe, mert csak a végükön toldalékolhatók (hiszen nem mondjuk, hogy csigát-bigát, hercét-hurcát stb.)
Aztán persze az is gyakori, hogy külön- vagy épp egybeírunk olyan szavakat, amelyeket pedig kötőjellel kéne - pl. örökkön-örökké, réges-régi, körös-körül, unos-untalan, végestelen-végig, nőttön-nő. Ezek azért írandók kötőjellel, mert a módosított alakú szóismétlések egyik tagja nem él önállóan (nincs olyan, hogy réges, nőttön stb.)

De ennél egyszerűbb esetekben is lehet tévedni, akár a legfelső szinten is: például a Nádor utcai intézmény falán a KÖZÉP EURÓPAI EGYETEM felirat díszeleg az aranyszínű névtáblán...

Az ábra innen.