Autorádilyó

A Népszabadság megszerezte a – nem véletlenül – féltve őrzött kincset, azt a pályázati anyagot, amellyel az Autórádió nevű képződmény, a Klubrádiót legyőzve, megnyerte a Médiatanács  frekvenciapályázatát.
A lap szerkesztőségében ki is preparálták előzékenyen, hogy ezúttal ne kelljen fáradnom a korrigálással, ahogy azt Schmitt Pál különböző megnyilvánulásai esetén tettem.
Íme egy részlet a műből:

Még mindig van lellyebb

A Népszabadság címoldalán, legalább 16 pontos betűméret.

Ne hüéskedj, mert komoan veszik!

Sokszor volt már téma itt a Helyilegben az ly/j, például itt. Arra, hogy most megint megpendítsem, egy tegnap látott újságcikk késztetett.

Azt már régóta tapasztalhatjuk, hogy egy bizonyos szubkultúrában kifejezetten trendi a fenti dilemma áthidalása oly módon, hogy a kétséges betűt egyszerűen kihagyják, ilyenformán: ien, meik, mien, valamie stb. Ez nyilván állati jópofa és főleg nagyon eredeti, baj csak akkor van, ha a nyelvileg alulinformált olvasó azt hiszi, hogy ezeket tényleg így kell írni. Még nagyobb baj pedig akkor van, ha nem csak hülye posztok hülye kommentjeiben találkozik ezzel a jelenséggel a mit sem sejtő szövegfogyasztó, hanem a némi presztízst még mindig őrző Népszabadság hasábjain. Ahogy tegnap, amikor egy cikkben kétszer is (tehát nem véletlenül) így szerepel: estélyiét (estélyijét helyett). A két mondatrészlet: „... mindenki megcsodálhatta ... burgundi színű* estélyiét” és „... emlékezetesnek tartja Julia Roberts ... Valentino-estélyiét is”.

Tudom, hogy a helyesírás egyre inkább csak felesleges luxus, megvetendő grammar nazik homokozója, úri huncutság (illetve dehogy: az urak tudnak a legkevésbé helyesírni – lásd ennek a blognak rengeteg posztját Schmitt-től a Nenyiig és a törvényszövegekig), de azért mégiscsak jó lenne, ha megállna végre vagy legalább lassulna ez a rapid hanyatlás.

* Hogy a burgundiszínűt egybe kellett volna írni, az ezen a szinten szóra sem érdemes.

Foglyatok le!

A valaha – nyelvi szempontból mindenképpen – szebb napokat látott Népszabadságból már többször is idéztem borzadályokat, de rájuk is igaz, hogy mindig van lejjebb.
Az egészen vad elválasztások tömkelege (friss példák: mecs-cs; szak-állas stb.), az elemi hibák tucatjai (lehetet; le mondott stb.) már régóta említést sem érdemelnek, hiszen ezek csak az olvasószerkesztő, a korrektor, röviden: az igényesség hiányára vallanak, na de ez a ma látott: "a saját koncepciójának a fogja" (ráadásul a zászlóshajónak számító Álláspont rovatban - 13. oldal) már arra mutat, hogy végképp kitört az analfabetizmus.
És erre a legkevésbé sem mentség, hogy ugyanezzel a hajmeresztő tudatlansággal néhány hete már találkozhattunk: "Miféle reflex-szerű folyamatok fogja". Ez utóbbi egy szintén szebb napokat látott költő levelében volt olvasható, amelyet egy hajdan jó költőnek írt. Azóta mindketten politikusok lettek, az ezzel kötelezően együtt járó elhülyüléssel - de a levél címzettje, az államtitkár, legalább még észreveszi az alapvető helyesírási hibát az ellenzéki országgyűlési képviselő levelében, és közhírré is teszi rögvest, lejáratási célzattal persze, de jogosan.
Arról már nem ő tehet, hogy a jelek szerint nem közröhejt keltett, hanem divatot csinált ezzel.