Elipszilon vagy jé?Valami oknál fogva ez az első számú közellenség. Borzasztó dolgokat képesek leírni még olyanok is, akik úgy egyébként nem is rossz helyesírók.
Tolyással még nem találkoztam ugyan, de például halyóval - nem vicc: halyóval - már igen (újságíró által írt szövegben); az pedig kimondottan gyakori, hogy zsivaly, papagály, valamilye, nyavaja, bólya, muszály, csevely, röhely, gallyra ment, follyon, lakály, lesúlyt, megfolyt.
Egyszer régen azt játszottam, hogy kitaláltam egy olyan mondatszörnyet, amelynek minden egyes szavában – a névelőkön kívül persze - volt j vagy ly. Kilencven-egynéhány j és ly abban az egy mondatban. Aztán tollbamondtam pár önként vállalkozónak, és volt, aki hibátlanul leírta, sokan pedig alig néhány tévesztéssel. Félő, hogy ma már nem lenne ilyen sikeres egy újabb próbálkozás.
Tudom, sokan szeretnék, ha az ly megszűnne, és vele a probléma is. Az idő nekik dolgozik: ha majd az illetékes döntéshozók között is többségbe kerülnek azok, akiknek megoldhatatlan feladat a két betű megkülönböztetése, nyilván eltörlik az ly-t. Meg a kis- és nagybetűk közti, a hosszú és rövid magánhangzók közti, az ikes és iktelen igék ragozása közti különbségeket. Rendkívül népszerű közérzetjavító intézkedés lesz.
De amíg ez bekövetkezik, addig még ezekben a kérdésekben is kiáltok pár szót a pusztába, hamarosan.
A sok felcserélt j és ly közt már úgy elveszítettem a tályékozódási képességemet, mint akit alaposan megforgattak, de azért még mindig él bennem a gyanú, mint valami vergölődő iránytű: a „gallyra ment” miért hibás?
VálaszTörlésAmit erről tudok, azt legfőképpen innen meg innen (meg különösen a linkjeikből) – de azért őszintén szólva elég mulatságos, hogy etimológiából meg egyáltalán, nyelvekkel kapcsolatos dolgokból a de nevű blogger akarja korrepetálni Studiolumot.
VálaszTörlésSzóval meglepne, ha neked nem lenne már egy kész és kikezdhetetlenül hiteles elméleted a kérdésről. Kíváncsian várom.