2010. augusztus 30.

Nem szabadna 2.

Az igeként ragozott szabad melléknév kapcsán egyszer már készítettem egy kissé eklektikus összeállítást különböző szótévesztésekből, mulatságos és kevésbé mulatságos értelmetlenségekből, nem jól használt kifejezésekből és hasonlókból.
Itt egy újabb adag.

Kicsit mulatságos, hogy minimálisabb vagy legoptimálisabb, mert az optimális, minimális, maximális szavaknak nincs közép- vagy felsőfokuk – ők maguk a felsőfok.
Lehet hangsúlyozni valamit meg súlyt fektetni valamire, de hangsúlyt fektetni, azt nem.
Elfogadásra kerül, megrendezésre kerül stb. helyett szebb (és pontosabb) a személyraggal ellátott ige: elfogadják, megrendezzük stb.
Sportriporterek gyakori fordulata: meglepetés várható. Pedig ha várható, akkor már nem meglepetés.
Per pillanat, pláne per pillanatnyilag: borzasztó. Először nyilván csak jópofizásnak szánta valaki, másoknak meg megtetszett és komolyan vették. Nem kéne.
Nem árhatóságként, hanem mint tulajdonosként döntött. Vagy mint, vagy -ként - a kettő együtt túl sok.
A hat homokgátnak a költsége 360 millió dollárba kerül majd. Ez a mondat a szószaporítást ekéző posztokba is illene. Hiszen vagy azt írjuk: a költsége x dollár, vagy azt: x dollárba kerül. A költségnek nincs ára.
Huszonéves létére hatalmas energiával veti bele magát az álláskeresésbe. Nem létére, hanem lévén kéne ide. A lévén azt jelenti: mivelhogy úgy van, amint állítjuk; a létére viszont azt: annak ellenére, hogy valaki az, ami. Tehát a jelentésük majdhogynem ellentétes - úgyhogy ne keverjük őket.

-ód, a csodák csodája

Tudjuk (ha mástól nem, Nádasdytól): minden szó létezik, amelyet használnak.
Létezik tehát a teljesen felesleges látszódik szó is (hajjaj, de mennyire: 37 000 találatot dobott ki a Google) - csak épp minek? Hiszen pontosan ugyanazt jelenti, mint a látszik - ámde hosszabb és rondább.
Hogy miért kezdett valaki képzőtúltermelésbe, azt nem tudni, de hogy divatot csinált, az biztos. Most már a hallatszódik is egyre sűrűbben hallatszik - izgatottan várom, mikor olvasom majd először azt, hogy tetsződik.

2010. augusztus 19.

Egybe, külön, kötőjellel

A különírás, ill. egybeírás a nem kedvelt kategóriába tartozik a helyesíráson belül. Sokan úgy próbálják áthidalni a problémát, hogy biztos, ami biztos alapon kötőjelet tesznek a két szó közé, amikor nem tudnak dönteni.
Így jön létre egyrészt a lépésről-lépésre, háztól-házig, egytől-egyig, napról-napra, tudván-tudta, ember-ember hátán, fej-fej mellett, szemtől-szembe, szebbnél-szebb, várva-várt, amelyek mindegyikét külön kell írni - másrészt a tere-fere, mende-monda, csiga-biga, lim-lom, herce-hurca, amelyeket viszont egybe kell.
Az előbbiek azért írandók külön, mert vagy ugyanannak a szónak a különböző toldalékokkal ellátott változatai (pl. napról napra, várva várt), vagy névutós szóismétlések tagjai (pl. fej fej mellett) - az utóbbiak pedig azért egybe, mert csak a végükön toldalékolhatók (hiszen nem mondjuk, hogy csigát-bigát, hercét-hurcát stb.)
Aztán persze az is gyakori, hogy külön- vagy épp egybeírunk olyan szavakat, amelyeket pedig kötőjellel kéne - pl. örökkön-örökké, réges-régi, körös-körül, unos-untalan, végestelen-végig, nőttön-nő. Ezek azért írandók kötőjellel, mert a módosított alakú szóismétlések egyik tagja nem él önállóan (nincs olyan, hogy réges, nőttön stb.)

De ennél egyszerűbb esetekben is lehet tévedni, akár a legfelső szinten is: például a Nádor utcai intézmény falán a KÖZÉP EURÓPAI EGYETEM felirat díszeleg az aranyszínű névtáblán...

Az ábra innen.

2010. augusztus 14.

Mégiscsak sikerült

Mármint megdöntenie a Népszabadságnak a június 14-i csúcsát - amiről akkor azt gondoltam és írtam, hogy a lehetetlennel határos felülmúlni.
Az az elválasztás így festett: mecs-csnézés. A mai, továbbfejlesztett változat: mecs-cs.
Tehát egy egy szótagos szót sikerült elválasztaniuk. Ezt a rekordot már tényleg csak beállítani lehet legfeljebb.

2010. augusztus 10.

A napok hordaléka

Kedvenc újságomban az elmúlt néhány nap termése (pedig igazán nem olvasok el minden cikket, és a mezei helyesírási hibák tucatjairól most nem beszélek, csak a főbenjárókról):

semmilyük (Ez a múltkor említett fortéját méltó párja - a mérkőzés állása tehát most 1-1.)

a banda stratégiájának tartott hangtechnikus (A stratégia és a stratéga összekeverése elég durva.)

Kaczinsky (Ebben az a különösen kínos, hogy címben fordult elő, ráadásul a címlapon.)

a szomszéd szerint égtelen volt a ricsaj (Ha egy elsős elemista írja le: kedves - egy tekintélyes napilaptól kevésbé.)

A hivatalnokok két napig lamentálnak azon, hogy a halott rendőr fényképét a sajtó rendelkezésére bocsáthatják-e. (Már megint azok a bonyolult idegen szavak! Talán nem kéne használnia annak, aki nem ismeri a jelentésüket. Vagy meg kéne néznie őket.)

szituációs helyzetgyakorlat (A pleonazmus/tautológia gyűjtemény újabb jeles darabbal gyarapodott. Igen, tudom, hogy nyakra-főre olvasható, szakszövegekben is - de attól még mulatságos.)

elmehet a show-hivatalba (És ezt nem nyelvi humornak szánta a szerző, hanem puszta tudatlanságról van szó, a sóhivatal - akár az eredeti, akár az átvitt értelemben használt kifejezés - nem ismeretéről.)

2010. augusztus 8.

Petőfi, az ortodox

A hibás szórend néha mulatságos helyzeteket teremt. Íme:

Holnap áldják meg és helyezik fel a budapesti ortodox Petőfi téri Nagyboldogasszony-templom új sisakját.
Ez így azt jelenti, mintha Petőfi lenne ortodox (szegényre rájár a rúd: volt ő már barguzini nő is Kiszely István munkásságának köszönhetően), pedig ha jó lenne a mondat szórendje (... a budapesti Petőfi téri Nagyboldogasszony ortodox templom ...), akkor kiderülne, hogy nem ő ortodox, hanem a templom.

És az összes filmben elhangzó levélrészlet autentikus.
Itt sem az összes filmről, hanem az összes levélrészletről lenne szó, imigyen: És a filmben elhangzó összes levélrészlet autentikus.

A következő mondatszörnyben nem csak a szórenddel van baj:
Újabb pert indított Magyarország ellen a második világháborúban tőlük a nácik által elrabolt festmények visszaszerzéséért a Herzog család.
Elsőre nem is nagyon érthető, de egy kis átalakítással azzá válik: A Herzog család újabb pert indított Magyarország ellen a nácik által elrabolt festményei visszaszerzéséért vagy talán még inkább így: A Herzog család újabb pert indított Magyarország ellen, hogy visszaszerezze a nácik által elrabolt festményeit.

2010. augusztus 3.

Szintaxisblokád

A tekintélytisztelet írmagját sem lehetett érezni.
A gyermektáborban kanadai anyanyelvű tanárok foglalkoznak majd a gyerekekkel.
Éppen tegnap töltötte be 20. születésnapját.
Első dobásával beselejtezte magát a fináléba.
Szeretné, ha felesége fiúgyermekkel is megáldaná.

2010. augusztus 1.

Mások által talált tárgyak

A rárontó csatár elől pazar mozdulattal tisztázó portás mozdulata magába hordozta a nagy lebőgést is, de mivel jól sült el, így kalapot kell emelnünk előtte!

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) illetékes bizottsága számba véve a 2010–2011-es NB III-ra határidőre érkező nevezéseket megállapította, kevesebbek a lehetségestől.
(Ezt a kettőt innen nyúltam.)

Azok is izzasztó pillanatok voltak, amíg Kulcsár Tamás a kapuba nem pofozta a labdát, ennek ellenére az újabb szívritmuszavarokat kiváltó találat felért egy nyugtatóval.
(Ezt pedig innen.)
Free counter and web stats